Már akkor gyermekaggyal levontam a nagy következtetést: "Ez nyilván korral jár!" Minél idősebb lesz valaki, annál felgyorsultabban éli meg a világot és az időt maga körül. Nos azóta sem cáfolta senki a teóriám, mégis döbbenetesnek vélem az elmúlt évek tempóját.
Tudom nagyon jól, hogy ezt nem csak én élem meg így, hanem mindenki más is.
Hosszú évekkel ezelőtt megfogalmazódott már bennem egyfajta küldetés tudat, amit az elmúlt két év történései csak megerősítettek:
Szeretnék embereknek segíteni a kibontakozásukban, abban, hogy megtalálják önmagukat, hogy felvértezzék magukat azokkal a képességekkel, amik voltaképpen ott vannak bennük, csak újra meg kellene találniuk, fel kell tárni őket.
Táncoktatói pályafutásom során sok mindent láttam, és sok érdekes megtapasztalást tudhatok magam mögött. Tanítványaim révén rengeteget tanultam főként magamról, illetve az emberekről, hisz fantasztikus tükörként szolgáltak számomra. "Lelki szemetesládájaként" szolgálok hosszú évek óta sok embernek a környezetemben, ami különös örömmel és megtiszteltetéssel tölt el.
Néhány héttel ezelőttig olthatatlan vágyat éreztem arra, hogy segítsek az embereknek, hogy „megmentsem” őket, hogy felszabadítsam őket lelki gyötrelmeik alól. Azt éreztem, hogy a tánc az igazi eszköz az életemben, amibe görcsösen kapaszkodtam, hogy küldetésem teljesíthessem.
Most pedig úgy érzem, hogy fordulóponthoz érkeztem. Szimbolikus értelemben a talpégésem (lsd.: http://28vagy33.blog.hu/2010/07/11/tuzon_jaras) juttatott el oda, hogy bizonyos érzéseket elengedjek, számos ragaszkodásomtól megszabaduljak, és néhány dolgot másként szemléljek. A tánc persze marad. Azonban ahelyett, hogy felrázni igyekszem az embereket, és belenyomni az arcukba életük tükrét, most mást teszek. Egyszerűen haladok előre a saját fejlődési utamon, futom a saját maratonom, fókuszban a SAJÁT lelkemmel, és aki akar, velem tart. Akinek az irány tetszik, jöjjön bátran a kitaposott ösvényen. Egy a lényeg: Ne feledjük, hogy csakis a saját tempókban futva bírjuk végig a távot! Néha ezt hajlamosak vagyunk szem elől téveszteni, és többet ártunk, mint használunk. Pedig ez a pont szinte mindennél fontosabb!
A Klub ötlete tehát azért pattant ki a fejemből, mert tudom, hogy számos olyan ember vesz körül, akik szintén a változás hívei, és tudatosan igyekeznek formálni, alakítani életüket, bontakoztatni személyiségüket és képességeiket. Sokan a környezetemben hozzám hasonlóan szintén spirituális beállítottságúak, és nyitottak az öt érzékszervünkön túl érzékelhető világ csodáira.
